Délegyháza

Önkormányzat

Tájékoztató az Iparűzési adóról

TÁJÉKOZTATÓ
a helyi iparűzési adóigazgatási hatáskörváltozással kapcsolatos önkormányzati adóhatósági feladatokról

IPARűZÉSI ADÓ - helyben marad a hatáskör

Nemzetgazdasági Minisztérium

Illetékek és önkormányzati adók főosztálya

Ikt. sz.:8630/2010.

 


TÁJÉKOZTATÓ
a helyi iparűzési adóigazgatási hatáskörváltozással kapcsolatos önkormányzati adóhatósági feladatokról


A helyi iparűzési adóval kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló T/284 számú törvényjavaslatot az Országgyűlés 2010. június 21-i ülésnapján elfogadta. Az elfogadott törvényjavaslat alapján a helyi iparűzési adóban az adóigazgatási hatáskör a törvény hatálybalépésének napjával, azaz 2010. június 29-ével az állami adóhatóságtól visszakerül az önkormányzati adóhatóságokhoz. Az anyagi jogi jogszabály (Htv.) előleg-fizetési időszakra vonatkozó szabályai (41. §) azonban nem változnak, az adóelőlege(ke)t a 2010. évtől kezdődő adóév(ek)re az adózónak kell megállapítania, bevallania és megfizetnie, e tárgyban fizetési meghagyás kiadásának tehát nincs helye. 

Az iparűzési adót működtető önkormányzat illetékességi területéhez kapcsolódó adókötelezettség keletkezése, illetve változása (pl. új telephely létesítése/székhelyváltozás esetén bejelentkezés, társaság/egyéb szervezet megszűnése, egyéni vállalkozási tevékenység megszüntetése/szüneteltetése esetén záró adóbevallás, ideiglenes jellegű iparűzési tevékenység gyakorlásával járó valamennyi adókötelezettség) adózó általi bejelentésének befogadása, feldolgozása 2010. június 29-től ismét az önkormányzati adóhatóság feladatkörébe tartozik.

Budapest, 2010. június 25.

Polgárőrség felhívása

Értesítünk minden látogatót, hogy a Közélet menüpont alatt elindítottuk Polgárőrség hírei oldalt.

Kérjük önöket kísérjék figyelemmel. Igyekszünk elérhetővé tenni azokat az információkat, amelyek lakossági bejelentés útján illetve szolgálatunk személyes tapasztalata alapján szerzünk meg, és megkönnyítheti a bűnmegelőzést Délegyházán. Kérünk mindenkit, amennyiben gyanús eseményt lát jelezze felénk. Elérhetőségeink a jelzett menüpont alatt megtalálhatóak.

Fogjunk össze, előzzük meg a bűnözést!
Délegyháza ne legyen a bűnözők paradicsoma

Információ az árvízkárosultaknak tőrtént gyűjtésről.

Tisztelt Délegyházi lakosok!

Az elmúlt hetekben több ízben kaptam mind én, mind Dr. Riebl Antal úr olyan megjegyzéseket, hogy az árvízkárosultaknak történő gyűjtés során nem fogadtuk el a Máltai szeretetszolgálat által felajánlott adományokat. Többen jelezték felém, hogy sértőnek érzik e megkülönböztetésünket.A további félreértések elkerülése érdekében tájékoztatok mindenkit, a pontos tényekről. A gyűjtés napjának délutánján megkerestek telefonon, és tájékoztattak arról, mivel tudnának támogatni.Ezután felhívtam az Edelényi önkormányzat illetékesét, és megkérdeztem, a jelzett adományokra szükségük van e. Az önkormányzat illetékese tájékoztatott, hogy a jelzett adományokból már jóval több van nekik, mint amire szükségük van. Ezután jeleztem a szeretetszolgálat felé, hogy köszönik a felajánlást, de próbálják oda juttatni ahol esetleg szükség van rá. Ezután pedig elterjedt a hír, hogy a Máltai adományokat mi nem fogadtuk el.

Megkérek mindenkit aki e hír terjesztésében részt vett, hogy azoknak az embereket akik akciónkhoz első szóra csatlakoztak és munkájukkal támogattak minket ne hozzák alaptalan vádakkal kellemetlen helyzetbe.

Köszönettel: Boltos József

Választás előtti pénzügyi jelentés

Az Államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 50/A. § (4) bekezdése értelmében az alpolgármester részletes jelentést tesz közzé a helyi önkormányzat vagyoni és pénzügyi helyzetéről.

A jelentés megtekinthető az "Önkormányzat" főmenü Választás elötti pénzügyi jelentés sora alatt.

Illetve az alábbi linken

Kölcsey Művelődési Központ állandó foglalkozásai

A Kölcsey Művelődési Központ állandó és tervezett foglalkozásai megtekinthetőek e hír részleteiben, és a Közélet menüpont alatt is.


A Kölcsey Művelődési Központban működő klubok, tanfolyamok

 

Sok szeretettel várjuk az érdeklődőket és a jelentkezőket a fenti telefonszámokon, vagy Derzsi Katánál a művelődési házban (24/212-005, 30/864-4365) vagy Bulyákiné Éberth Annánál a könyvtárban (24/412-172, 30/696-6589).

 

Bővebben ...

Nyilatkozat

Délegyháza Község Önkormányzat

Alpolgármester

2337 Délegyháza, Árpád u. 8.

Telefon/fax: (24) 212-011, (24) 212-057, E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 

Tisztelt Délegyházi Lakosok!


A 2010. Október 03-i választással lejár a jelenlegi képviselő-testület és a (al)polgármester mandátuma.

A leköszönők nevében köszönetemet fejezem ki mindazoknak az egyéneknek, vállalkozóknak, civil szervezeteknek és közösségeknek, akik ötleteikkel, felajánlásukkal, munkájukkal gazdagították a községet és tevékenységünkhöz hozzájárultak.

Kívánok az utánunk következő testületnek sok sikert, a falu lakóinak jó egészséget, nyugalmat, anyagi biztonságot és magánéletükben boldogságot.

 

 

Délegyháza, 2010-09-30

 

 

Szeretettel:   

Forgó Vilmosné 

alpolgármester 

SJ Sticky Any Module

Széchenyi Terv Plusz logó

Keresés

Bejelentkezés

A regisztrációval Ön elfogadja a regisztrált felhasználókra vonatkozó szabályokat, melyet a Fórum oldal, Szabályzat fülre klikkelve olvashat el.

Közadattár

ISO 14001

Környezetvédelem

Délegyháza környezetvédelmi programja

Copyright © 2013. All Rights Reserved.