Délegyháza Községi Sportegyesület

Egyesületünk 1948-ban alakult egy labdarúgó szakosztállyal. A kezdeti szárnypróbálgatásokat követően a hatvanas évek legnagyobb sikerét érték el labdarúgóink azzal, hogy az IKARUS csapatát kiütöttök az MNK-ból. A hetvenes-nyolcvanas években a járási küzdelmekben vettünk részt. Mindig a dobogó környékén végeztünk, de a magasabb osztályba nem jutott fel csapatunk. Első alkalommal 1990-ben kerültünk fel a megye II-be, de sajnos egy év után újra a járásban találtuk magunkat. A bajnokság ismételt megnyerését követően már sikeres időszak következett be, s immár itt is dobogóért küzdhettünk, amit a pályán el is értünk, a zöld asztal mellett azonban elbuktunk. 

Az 1995/96-os bajnokság hozta el a legfényesebb sikerünket, s megnyertük a megye II-es bajnokságot, s így az első osztályba jutottunk. Az egyik legkisebb lélekszámú település csapata több mint tíz évig vitézkedett megyénk legjobbjai között, majd sajnos anyagi nehézségek miatt csupán a harmadosztályra futotta keretünkből.

Jelenleg a megye második vonalában veszünk részt a küzdelmekben, váltakozó sikerekkel. Az ereményekről ezen a weboldalon értesülhetünk.

A bajnokságban elért eredményeken túl büszkék vagyunk arra, hog négy korosztályos válogatott kezdte nálunk pályafutását: Kocsis Ferenc, Nagy Adrián, Nagy Armand és Kunsági Roland. A négy labdarúgó közül Kocsis Ferenc elnyerte a Puskás Ferenc díjat is.

Külön büszkeségünk, hogy Horvátország ellen a mi pályánkon lépett pályára hivatalos tétmérkőzésen U-17-es nemzeti válogatottunk.

A labdarúgó szakosztályon kívül van két éve van tömegsport és triatlon szakosztályunk, s a fiatal szakosztályok is remek munkát végeztek.

Sportpályánkra féltő gonddal ügyelünk, s ebben nagy segítségünkre van a látvány-csapatsportok támogatását célzó TAO program.

Sportfejlesztési programjaink és az azok támogatásáról rendelkező határozatok itt olvashatóak.

Sportfejlesztési program és támogató határozat - 2011-2012. évad

Elfogadott beszámoló - 2011-2012.

Sportfejlesztési program és támogató határozat - 2012-2013. évad

Elfogadott beszámoló - 2012-2013.

Sportfejlesztési program és támogató határozat- 2013-2014. évad

Sportfejlesztési program és támogató határozat 2014-2015. évad

Sportfejlesztési Program és támogató határozat 2016-2017. évad

Sportfejlesztési Program és támogató határozat 2017-2018. évad

Sportfejlesztési Program és támogató határozat 2018-2019. évad

Sportfejlesztési Program és támogató határozat 2019-2020. évad

Sportfejlesztési Program és támogató határozat 2020-2021. évad utánpótlás

Sportfejlesztési Program és támogató határozat 2020-2021. évad ingatlan

Sportfejlesztési program és támogató határozat 2022-2023. évad