Délegyháza

1848. március 15-re, a forradalomra és a szabadságharcra emlékezünk. Emlékezünk a hősökre, emlékezünk a bátrakra, emlékezünk a honvédek győzelmes csatáira, a dicsőséges tavaszi hadjáratra.

Emlékezünk a lelkes márciusi ifjakra, Petőfi Sándorra. Emlékezünk Damjanich vörös sipkásaira, a lengyel Bem apóra, Batthyány Lajosra – első magyar miniszterelnökünkre – és főhajtással emlékezünk mindazokra, akik életüket adták hazánkért, a szabadságért,  Magyarországért.

Emlékezünk arra, hogy a magyar nép összefogással, ésszel és szent akarattal Európa első nemzetévé vált. Emlékezünk arra, hogy a mi népünk, a magyar nép  volt az, amely a legtovább tartott ki a zsarnokság hatalmas túlerejével szemben, a mi nemzetünk harcolt legkitartóbban a függetlenségért.

A szabadságharcot az orosz cár félelmetes hadereje leverte, ám küzdelmünk nem volt hiábavaló.

Világos nem valaminek a befejezése, hanem történelmünk egy új fejezetének kezdetét jelentette. Ettől kezdve Magyarországot többé már nem lehetetett csupán egy leigázott földdarabnak, egy osztrák tartománynak tekinteni,  mert a magyar nép ország-világnak megmutatta, hogy nem tűri az elnyomást, nem tűri az idegen hatalmaktól való függést, a kiszolgáltatottságot.

Nekünk ma súlyos, de felemelő  kötelezettségünk, hogy megőrizzük utódainknak Magyarországot, megőrizzük nemzeti függetlenségünket, megőrizzük népünk szabadságát.

A szabadság olyan mint a levegő. Ha van,  talán észre sem vesszük, ha nincs fuldoklunk hiányától.

Mire gondolunk,  ha kimondjuk  szabadság?

Mindenkinek mást jelent e szó, ám jól tudjuk, hogy a szabadság nem csupán azt jelenti, hogy a nemzet szuverén, nemzetünk a maga ura, hanem azt is,  hogy nemzetünk önálló, s ezt az önállóságot csak mi magyarok a magunk jól felfogott érdekéből,  szabad akaratunkból korlátozhatjuk,  s ebben nem kell más hatalmak diktátumának engedni.

Meggyőződésem, hogy a szabadság egyben gazdasági függetlenséget, tisztes jólétet is jelent úgy  országunkra nézve, mint az egyes polgár vonatkozásában.

A szabad ember nem retteg hogy holnap megszűnik a munkahelye, a szabad ember nem tart attól, hogy kikapcsolják a fűtését, világítását, a szabad ember  tisztességes béréből,  becsületes munkával, homloka verejtékével, fel tudja nevelni gyermekeit, s időskorában nyugdíja nem szánalmas alamizsna.

A szabad ember nincs kiszolgáltatva sem a mindenkori politikai hatalmasságoknak, sem bankoknak, sem a hitelezőknek. A szabad ember ott keresi és találja meg boldogulását, ahol szülei, nagyszülei, ősei éltek, s nem kényszerül elhagyni hazáját a puszta megélhetés érdekében.

A szabad embert nem fenyegeti  a végrehajtó, a szabad ember talán azt sem tudja mi az a foglalás, mi az az árverés.

A szabad ember bízik a jövőben, a szabad ember bátran kimondhatja véleményét, mert azt nem követi, nem követheti megtorlás. A szabad ember tudja, hogy szabadsága érték, s azt nem engedi elvenni.

Negyvennyolcas hőseink az elnyomó idegenek ellen vették fel a harcot, s mutattak példát évszázadon túl is.

E példa adjon erőt a hétköznapok küzdelmében, a megélhetésért vívott mindennapi  csatánkban. Tudom, hogy  embert próbáló feladatok várnak ránk s talán a felnövekvő nemzedékre is, hisz itt ezen a megcsonkított  93.000 négyzetkilométerre zsugorított szülőföldön kell  megtartani  magyar nemzetünket, itt Közép-Európában kell győztesen  megvívnunk csatánkat a szegénység,  a gazdasági kiszolgáltatottság ellen, s  itt kell megőriznünk nemzeti hagyományainkat, nyelvünket, kultúránkat.

Nagy és nehéz  harcokat vívunk, de mindezen nehézségek ellenére hittel hiszem, hogy győztesen vívjuk meg e háborút.

Vörösmarty Mihály a forradalom előtt tizenkét évvel fogalmazta meg a Szózatban a magyarság, a magyar nép,  a magyar ember  legszentebb feladát.

Hazádnak rendületlenűl
Légy híve, oh magyar,
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.

A nagy világon e kívűl
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.

A költő e gyönyörű soraival, s ezen gondolatok jegyében fejezem ki  meggyőződésem, hogy a magyar ember  Magyarországon  meg fogja találni boldogulását, hiszem és remélem, hogy nem külföldi hatalmasságok előtt hajbókolva, fejünk lehorgasztva kell  magyar életetünket leélni, sokkal inkább büszkén és egyenes derékkal, tiszta hittel és a jövőben megalapozottan bízva várhatjuk a holnapot.

Mert biztos vagyok abban, hogy nem szavakkal emlékezünk méltón  hőseinkre, hanem azzal, ha tetteinkkel bizonyítjuk, hogy szabadságharcosaink küzdelme  nem volt hiábavaló, s nékik méltó utódai  vagyunk mai magyarok.

Hiszem és tudom, hogy feladatunknak eleget fogunk tenni, s megőrizzük Magyarországot magunknak, s utódainknak  SZABAD MAGYARORSZÁGNAK!

Dr. Riebl Antal polgármester