Délegyháza

Önkormányzat

Óvodáztatási támogatás

Óvodáztatási támogatás

 

 

2009-ben az óvodáztatási támogatás az új jelentkezők részére első ízben annak a szülőnek folyósítható, aki harmadik, illetve negyedik életévét betöltött gyermekét 2009. január 1-jét követően íratta be az óvodába.

 

Azoknak az érintett körbe tartozó szülőknek, akik három-, illetve négyéves, gyermeküket 2009. január 1-eje előtt már beíratták az óvodába, első alkalommal 2009 júniusában tízezer forintot folyósítanak.

 

 

Ki állapítja meg az óvodáztatási támogatást?

A települési önkormányzat jegyzője.

 

 

Kinek állapítható meg az óvodáztatási támogatás?

Annak a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermeknek a szülője részére, aki

  • a három-, illetve négyéves gyermekét beíratta az óvodába,
  • továbbá gondoskodik gyermeke rendszeres óvodába járatásáról, és akinek
  • a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultsága fennáll.

A pénzbeli támogatás folyósításának további feltétele, hogy a gyermek törvényes felügyeletét ellátó szülő a jegyzői eljárásban önkéntes nyilatkozatot tegyen arról, hogy gyermekének hároméves koráig legfeljebb az iskola nyolcadik évfolyamán folytatott tanulmányait fejezte be sikeresen.

 

Az óvodáztatási támogatást ugyanazon gyermek után csak az egyik szülő igényelheti.

 

Az óvodáztatási támogatásra való jogosultságot akkor lehet megállapítani, ha a szülő a gyermekét annak az évnek az utolsó napjáig beíratta az óvodába, amelyben a gyermek a negyedik életévét betöltötte.

 

 

Menyi az óvodáztatási támogatás összege?

A pénzbeli támogatás első összege 2009-ben gyermekenként húszezer forint, kivéve, ha a gyermeket 2009. 01.01-je előtt íratták be az óvodába, mivel esetükben a támogatás mértéke tízezer forint

 

 

Hogyan történik az óvodáztatási támogatás folyósítása?

A pénzbeli támogatás első alkalommal történő folyósításának időpontja attól függ, hogy a szülő a gyermeket mikor íratja be az óvodába.

 

A gyermek óvodai beíratását követően első alkalommal, ha a gyermek óvodai beíratása

  • az év első felében történik és a gyermek óvodai nevelésben való részvétele óta legalább három hónap eltelt, a beíratás évének június hónapjában,
  • az év első felében történik, de júniusig nem telt el három hónap, a beíratás évének december hónapjában,
  • az év második felében történik és a gyermek óvodai nevelésben való részvétele óta legalább három hónap eltelt, a beíratás évének december hónapjában,
  • az év második felében történik, de a beíratás évében decemberig nem telt el három hónap, a következő év június hónapjában.

 

A jegyző a gyermek beíratását követően második és további alkalommal pénzbeli támogatást folyósít:

  •  a tárgyév június hónapjában,
  •  a tárgyév december hónapjában.

 

A pénzbeli támogatás második és további alkalommal történő kifizetésének összege gyermekenként tízezer forint.

 

 

Természetben nyújtható-e a támogatás?

A helyi önkormányzat rendeletben előírhatja, hogy az első alkalommal folyósításra kerülő pénzbeli támogatás helyett a szülőnek gyermeke részére természetbeni támogatás nyújtható.

 

A természetbeni támogatást a gyermek beíratását követő hét munkanapon belül kell a szülő rendelkezésére bocsátani.

 

A természetben nyújtott óvodáztatási támogatás célja a gyermek rendszeres óvodába járásának segítése, formája különösen utcai ruha, utcai cipő, váltóruha, váltócipő, tisztasági csomag biztosítása.

 

Az első alkalommal pénzben nyújtandó óvodáztatási támogatásra való jogosultság megállapításához a jegyző beszerzi az óvoda igazolását a gyermek óvodai beíratásának tényéről, időpontjáról és a gyermek rendszeres óvodába járásáról.

 

 

Mi minősül rendszeres óvodába járásnak?

Az óvodáztatási támogatásra való jogosultság megállapítása szempontjából rendszeres óvodába járásnak minősül, ha

  •  a gyermek az óvodai nyitvatartási napokon naponta legalább hat órát az óvodában tartózkodik, és
  •  a szülő által igazolt és az igazolatlanul mulasztott napok száma együttesen nem haladja meg a munkanapokra eső óvodai nevelési napok huszonöt százalékát, azzal, hogy a mulasztásból tíz napot július-augusztus hónapokban a huszonöt százalék megállapításánál figyelmen kívül kell hagyni.

 

Ha a gyermek óvodát vált, a települési önkormányzat jegyzője minden érintett óvodától beszerzi a gyermek rendszeres óvodába járásáról szóló igazolást.

 

 

Étkezési térítési díjkedvezmény

 

 

Ki és milyen mértékű étkezési térítési díj-kedvezményre jogosult?

Gyermekétkeztetés esetén

  • a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő bölcsődés, óvodás, az 1-6. évfolyamon nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő,
  • fogyatékos gyermekek számára nappali ellátást nyújtó, az Szt. hatálya alá tartozó intézményben elhelyezett, gyermek az intézményi térítési díj 100%-ra
  • a fentiek alá nem tartozó, tartósan beteg vagy fogyatékos gyermek, tanuló után az intézményi térítési díj 50%-ra
  • három- vagy többgyermekes családoknál gyermekenként az intézményi térítési díj 50%-ra.

 

A normatív kedvezmény csak egy jogcímen vehető igénybe. A normatív kedvezményt a tanuló után a nappali rendszerű oktatásban való részvétele befejezéséig kell biztosítani.

 

A gyermekvédelmi gondoskodásban részesülő - nevelőszülőnél, gyermekotthonban, vagy más

2009-ben az óvodáztatási támogatás az új jelentkezők részére első ízben annak a szülőnek folyósítható, aki harmadik, illetve negyedik életévét betöltött gyermekét 2009. január 1-jét követően íratta be az óvodába.

 

Azoknak az érintett körbe tartozó szülőknek, akik három-, illetve négyéves, gyermeküket 2009. január 1-je előtt már beíratták az óvodába, első alkalommal 2009 júniusában tízezer forintot folyósítanak bentlakásos intézményben nevelkedő - ideiglenes hatállyal elhelyezett, átmeneti vagy tartós nevelésbe vett gyermek után nem vehető igénybe a normatív kedvezmény.

 

A gyermek lakóhelye szerint illetékes önkormányzat, illetve - ha a gyermek közoktatási intézményben részesül étkezésben - a nevelési-oktatási intézmény vezetője - a fenntartó által megállapított szabályok keretei között - a gyermek egyéni rászorultsága alapján további gyermekenkénti kedvezményt állapíthat meg.

 

 

Kit lehet a normatív kedvezmény megállapításához közös háztartásban élőként kell figyelembe venni?

  • a tizennyolc éven aluli,
  • a huszonöt évesnél fiatalabb, közoktatásban nappali rendszerű oktatásban részt vevő, illetve felsőoktatásban nappali tagozaton tanuló, valamint
  • az életkortól függetlenül a tartósan beteg vagy súlyos fogyatékos gyermekeket.

 

 

Ingyenes tankönyvellátás

 

Ki jogosult normatív alapon tankönyvre?

Az iskolai tankönyvrendelésnek biztosítania kell, hogy

  • az iskolától történő tankönyv-kölcsönzés, napköziben, tanulószobában elhelyezett tankönyvek igénybevétele, használt tankönyvek biztosítása, illetőleg tankönyvek megvásárlásához nyújtott pénzbeli támogatás útján - a nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő minden olyan tanuló részére, aki
  • tartósan beteg
  • testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos,
  • pszichés fejlődés zavarai miatt a nevelési, tanulási folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott (pl. dyslexia, dysgraphia, dyscalculia, mutizmus, kóros hyperkinetikus vagy kóros aktivitászavar)
  • három vagy többgyermekes családban él,
  • nagykorú és saját jogán családi pótlékra jogosult,
  • rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő tanuló.

 

 

Ki után nem vehető igénybe a normatív kedvezmény?

A gyermekvédelmi gondoskodásban részesülő – nevelőszülőnél, gyermekotthonban, vagy más bentlakásos intézményben nevelkedő – ideiglenes hatállyal elhelyezett, átmeneti vagy tartós nevelésbe vett tanuló után.

 

 

Mikor kell az igényt bejelenteni?

Az igényjogosultságot az iskolai tankönyvrendelés elkészítése előtt, az iskola által meghatározott időben kell bejelenteni. Ha a bejelentés későbbi időpontban történik – beleértve az iskolaváltást is – az iskola a tankönyvek kölcsönzésével, a napköziben, tanulószobán elhelyezett tankönyvek rendelkezésre bocsátásával köteles az igényt teljesíteni

 

 

<- Vissza

SJ Sticky Any Module

Széchenyi Terv Plusz logó

Keresés

Bejelentkezés

A regisztrációval Ön elfogadja a regisztrált felhasználókra vonatkozó szabályokat, melyet a Fórum oldal, Szabályzat fülre klikkelve olvashat el.

Közadattár

ISO 14001

Környezetvédelem

Délegyháza környezetvédelmi programja

Copyright © 2013. All Rights Reserved.