Délegyháza

Önkormányzat

Végelgyengülés Tömegsport Közhasznú Egyesület

Csapatunk 1991 óta létezik. Négyen cigarettázás és sörözés közben kitaláltuk, hogy változtassunk a szokásainkon. Elhatároztuk, hogy csütörtökönként este 6-tól 8-ig ha esik, ha fúj, mi focizni fogunk.

Tavasztól őszig először a Kossuth Nyomda üdülőjében kergettük a bőrt,  télen a frissen felépített tornacsarnokban kaptunk lehetőséget.

A nyomda bezárása óta az önkormányzat támogatásával használhatjuk a füves focipályát.

Idén 20 éve már, hogy a csütörtök késő délutánjait mi focival töltjük.

Az egyesület taglétszáma jelenleg 22 fő.

A „ kemény mag „ szinte a kezdetektől együtt van. A csapat tagjai a közép és idősebb korosztályhoz tartoznak, a legfiatalabb 37, a legidősebb 77 éves.

Mi már tudjuk, mert megtapasztaltuk, hogy milyen jó hatással van az emberre a rendszeres testmozgás. Ezt az életérzést szeretnénk közvetíteni a fiatalabb generációk felé. Az általunk szervezett és rendezett programokon sokszor 50-60 fő vesz részt. Nem egyszer szülők a gyerekeikkel együtt rúgják a labdát, korcsolyáznak, síelnek, táncolnak vagy éppen röplabdáznak.

Egyesületünk néhány tagja többször részt vett a Balaton átúszáson, vannak kik rendszeresen kocognak, kerékpároznak, teniszeznek és fallabdáznak.

Részt veszünk amatőr futóversenyeken is .

Mindenkit szívesen látunk, akinek fontos az egészséges életmód és szereti a jó társaságot.

Éveken keresztül a téli hónapokban megszerveztük az utcák bajnokságát. Élvezetes, küzdelmes, olykor szikrázó meccseket játszottak a csapatok a tornateremben. Győztest mindig egy februári bálban hirdettünk, ahol a tombola fődíja egy általunk rendezett sítúra részvételi jegye volt.

Szerveztünk sítúrát Bulgáriába, Erdélybe, Szlovákiába, Ausztriába, Olaszországba és Franciaországba is. Többször voltunk Forni di Soprán     (Olaszország) , ahol már ismerősként üdvözöltek és tudták, hogy hol van egy Délegyháza nevű falu Budapest mellett, melyet sportszerető, kedves emberek lakják és nagy tavak övezik.

A legnagyobb létszámú sítúránkon 78 –an vettünk részt, családtagok, barátok, ismerősök. A sítúrákon a sízést először kipróbáló személyeknek a tábor végén kis ajándékkal kedveskedünk. Sokan szerették meg a telet és a sízést általunk,  a csapatunkból ki kell emelnünk Nagy Zoltánt, aki rengeteget segített a kezdőknek.

Tél után jön a tavasz és a pünkösd. Immár 9 éve rendezzük Délegyházán a pünkösdi királyválasztást, melyet 2009-ben kibővítettünk egy lovas felvonulással és lovas vágtával. Szeretnénk bemutatni és megismertetni az emberekkel egy régi népszokást. Nagy örömünkre egyre többen érdeklődnek a régi hagyományok és szokások iránt.

A pünkösdi hagyományőrző nap szervezéséhez sok segítséget kapunk a falu civil szervezeteitől és anyagi támogatást az önkormányzattól.

Az önkormányzatnak külön köszönet jár, hogy 10  éve már ingyen használhatunk egy önkormányzati helyiséget.

A klubbunkat rendszeresen csinosítgatjuk, konyhát és vizes blokkot alakítottunk ki saját költségünkön. Reméljük, még sokáig szervezhetjük összejöveteleinket itt.

A hagyomány őrzéshez kapcsolódóan 2009 szeptemberétől kedd esténként elkezdtünk Dénes Annamária ( Panni ) segítségével ismerkedni a néptánccal.

Általában 18-20-an vagyunk a próbákon. Tanultunk már sárközi, széki és szatmári táncot. Egyre több helyre hívják fellépni a mi kis „ amatőr” csoportunkat. Nagyon élvezzük a táncot, reményeink szerint a világon egyedül- álló magyar néptánc fennmaradásához és továbbadásához kicsit mi is hozzá tudunk járulni.

Jöjjön a nyár. A focin keresztül rengeteg barátot szereztünk, nagyon sok helyre eljutottunk. Rendszeresen játszottunk a környező települések csapataival, de a legjobb együttműködés a lakitelki  csapattal alakult ki. Immár 11 éve minden évben nyár elején mi vagyunk a vendéglátók, ősszel ők vendégelnek meg minket. A sportsikerekben közel döntetlen az állás.

Sokszor nyaraltunk már együtt a szép magyar tájakon ( Zemplén-hegység, Balaton, Gyula, Kehidakustyán, Nádudvar, Harkány ) és többször voltunk a tengernél is. Horvátországban kétszer, Görögországban és Macedóniában jártunk. Többen az általunk szervezett nyaraláson voltak először a tengernél.

Nyaralásaink talán legfontosabb állomása Erdély, már megszámolni is nehéz, hogy hányszor voltunk ott. Megszámlálhatatlan az ott szerzett barátok, ismerősök száma.

 2011 augusztus végén az erdélyi Kibédre utazunk, hogy színesítsük az ottani falunapokat.

A Madarasi Hargitán elhelyezett emlékünk mély nyomokat hagyott valamennyiünk lelkében.

2005-ben 15 fő alapító taggal hivatalossá tettük csapatunk működését. Megalakult a Végelgyengülés Tömegsport Egyesület.

2005-ben alapító tagjai voltunk a Kisdunamenti  Civil Szervezetek Szövetségének.

2010-ben közhasznúvá alakítottuk az egyesületet.

Sok ismerőstől és ismeretlentől kaptuk meg adója 1%-át, melyet ezúton is hálásan köszönünk.

A következő években is szívesen fogadjuk segítségeiket, felajánlásaikat.

Adószámunk:  18708703-1-13

Kérdéseikkel, észrevételeikkel kérjük keressenek bennünket:

Keresztesi Csaba elnök    0630/ 9326-575

Bednárik László alelnök  0670/218-0040

Bemutatkozásunkat egy idézettel szeretnénk zárni.

„ A sport nem csak testnevelés, hanem a léleknek is a legerőteljesebb nevelő eszköze …..

Egy sportcsapat a társadalom kicsinyített képe, a mérkőzés az életért való nemes küzdelem szimbóluma. Itt a játék alatt tanítja meg a sport az embert rövid idő alatt a legfontosabb polgári erényekre: az összetartásra, az önfeláldozásra, az egyéni érdek teljes alárendelésére, a kitartásra a tettrekészségre, az abszolút tisztességre, és mindenek előtt a fair play, a nemes küzdelem szabályaira. Aki ezeket tudja, az meg fogja állni a helyét az életben….. Csak az egészséges ember lehet igazán hasznos tagja a társadalomnak. „   ( dr.Szent-Györgyi Albert )

Délegyháza, 2011-05-30

                                       Végelgyengülés Tömegsport Közhasznú Egyesület 

Keresés

Bejelentkezés

A regisztrációval Ön elfogadja a regisztrált felhasználókra vonatkozó szabályokat, melyet a Fórum oldal, Szabályzat fülre klikkelve olvashat el.

ISO 14001

Környezetvédelem

Délegyháza környezetvédelmi programja

Copyright © 2013. All Rights Reserved.