2011.08.11.jegyzőkönyv és határozatok
Tartalomjegyzék
Jegyzőkönyv
Készült:Délegyháza Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2011. augusztus 11. napján 16.45 órakor a Polgármesteri Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli nyílt ülésén.
Jelen vannak a jelenléti ív szerint, Bednárik László képviselő távol.
dr. Riebl Antal köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület 6 fővel határozatképes, Bednárik László képviselő hiányzik. Javaslatot tesz a jegyzőkönyv hitelesítőkre, majd szavazásra teszi fel a kérdést.
Képviselő-testületszavazott (6 fő), 6 igen szavazattal, tartózkodás és nem szavazat nélkül az alábbi határozatot hozta:
318/2011. (VIII.11.) számú képviselő-testületi határozat
Délegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete a 10/ 2011.(II. 16.) sz. Ör. 24. §. (3) bekezdése c) pontja alapján a jegyzőkönyv-hitelesítésére Jakus Lászlóné és Tóth Mihálynéképviselőket jelöli ki.
Határidő:azonnal
Felelős:Képviselő-testület
dr. Riebl Antalismerteti a napirendi pont. Megkérdezi Derzsi Katalint, hogy hozzájárul-e a napirendi pont nyílt ülésen történő tárgyalásához, mert amennyiben nem, abban az esetben zárt ülést kell elrendelnie.
Derzsi Katalin jegyzőkönyvbe nyilatkozza, hogy hozzájárul a napirendi pont nyílt ülésen történő tárgyalásához.
dr. Riebl Antal szavazásra teszi fel a kérdést.
Képviselő-testületszavazott (6 fő), 6 igen szavazattal, tartózkodás és nem szavazat nélkül az alábbi határozatot hozta:
319/2011. (VIII.11.) számú képviselő-testületi határozat
Délegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete a nyílt ülés napirendi pontjának megtárgyalását az alábbiak szerint:
1./ A Kölcsey Művelődési Ház művelődésszervezői státusza
Határidő:azonnal
Felelős:Képviselő-testület
1./ A Kölcsey Művelődési Ház művelődésszervezői státusza – dr. Riebl Antal
dr. Riebl Antal elmondja, az előzményeket, miszerint a Kölcsey Művelődési Házban dolgozó Derzsi Katalin határozott idejű szerződése 2011. augusztus 15-én lejárna, mert nem tett eleget az alkalmazási feltételben megjelölt nyelvvizsga megszerzésének. Derzsi Katalin azzal a kéréssel fordult a Képviselő-testület felé, hogy közalkalmazotti szerződését hosszabbítása meg a nyelvvizsga megszerzéséig, mivel a nyelvvizsga időpontja 2011. szeptember 10. napja.
Derzsi Katalin elmondja, hogy eredmény október 10. napján lesz.
dr. Riebl Antal megfogalmazza a határozati javaslatot, és szavazásra teszi fel a kérdést.
Képviselő-testületszavazott (6 fő), 6 igen szavazattal, tartózkodás és nem szavazat nélkül az alábbi határozatot hozta:
320/2011. (VIII.11.) számú képviselő-testületi határozat
Délegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete eldönti, hogy Derzsi Katalinnak a Kölcsey Művelődési Házzal fennálló művelődésszervező közalkalmazotti jogviszonyát 2011. október 31. napjáig meghosszabbítja. A további alkalmazási feltétel a sikeres nyelvvizsga letétele.
Határidő:azonnal
Felelős:Polgármester, jegyző, személyügyi előadó
dr. Riebl Antalmegköszöni a munkát és a rendkívüli nyílt ülést bezárja.
k.m.f.
dr. Riebl Antal dr. Molnár Zsuzsanna
polgármester jegyző távollétében
Varju Miklósné
adóigazgatási és személyügyi
előadó
Jakus Lászlóné Tóth Mihályné
hitelesítő képviselő hitelesítő képviselő