Délegyháza

Önkormányzat

2011.07.26. jegyzőkönyv és határozatok

Tartalomjegyzék

Jegyzőkönyv

 

Készült:Délegyháza Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2011. július 26. napján 16,05 órakor a Polgármesteri Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli nyílt ülésén.

 

Jelen vannak a jelenléti ív szerint.

 

dr. Riebl Antal köszönti a megjelenteket, külön köszönti dr. Répás József urat, Kiskunlacháza polgármesterét, majd megnyitja a rendkívüli nyílt ülést, megállapítja, hogy Képviselő-testület határozatképes hét fővel, a jegyzőkönyv hitelesítésére felkéri  Bednárik László és Jakus Lászlóné képviselőket, majd szavazásra teszi fel a kérdést.

 

Képviselő-testületszavazott (7 fő), 7 igen szavazattal, tartózkodás és nem szavazat nélkül az alábbi határozatot hozta:

288/2011. (VII.26.) számú képviselő-testületi határozat

Délegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete a 10/ 2011.(II. 16.) sz. Ör. 24. §. (3) bekezdése c) pontja alapján a jegyzőkönyv-hitelesítésére Bednárik László és Jakus Lászlónéképviselőket jelöli ki.

Határidő:azonnal

Felelős:Képviselő-testület

 

dr. Riebl Antal ismerteti a napirendi pontokat.

 

dr. Molnár Zsuzsannaelmondja, hogy az Iskola igazgatói pályázat kiírása a meghívóban a nyílt ülés 6. napirendi pontjaként szerepel. Tekintettel arra, hogy az érintett napirendi pont keretében megtárgyalandó kérdések nemcsak a pályázat kiírását, hanem igazgató asszony jogviszonyának megszűnését, és az átmeneti időszakban a feladatok ellátását – mint személyi kérdéseket - is érintik, melyek az Ötv. 12.§ (4) bekezdés a) pontja alapján zárt ülés keretébe tartoznak, javaslom ezen napirendi pont zárt ülésen történő tárgyalását.

 

dr. Riebl Antal javasolja, hogy a 6. számú napirendi pont zárt ülés keretében történő tárgyalását, majd szavazásra teszi fel a napirendi pontok elfogadását.

 

Képviselő-testületszavazott (7 fő), 7 igen szavazattal, tartózkodás és nem szavazat nélkül az alábbi határozatot hozta:

289/2011. (VII.26.) számú képviselő-testületi határozat

Délegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete eldönti, hogy az Iskola igazgatói pályázat kiírása című napirendi pontot zárt ülésen tárgyalja az Ötv. 12.§ (4) bekezdés a) pontja alapján.

Határidő:azonnal

Felelős:Polgármester

 

Képviselő-testületszavazott (7 fő), 7 igen szavazattal, tartózkodás és nem szavazat nélkül az alábbi határozatot hozta:

290/2011. (VII.26.) számú képviselő-testületi határozat

Önkormányzat Képviselő-testülete a nyílt ülés napirendi pontjának megtárgyalását elfogadja az alábbiak szerint:

1./Járási székhely ügye – Kiskunlacháza megkeresése

2./Dr. Pataki Natasa állatmenhely céljából történő terület kijelölési kérelme

3./Balázs Gyula kérelme

4./Az augusztus 20-i ünnepi rendezvény szervezésével kapcsolatos ügyek

5./Pályázat kiírása közétkeztetésre (az óvoda felújítása idejére)

6./Óvoda beruházás finanszírozása

7./Egyéb településfejlesztési és településüzemeltetési ügyek

Határidő:azonnal

Felelős:Képviselő-testület

 

1./ Járási székhely ügye – Kiskunlacháza megkeresése– előadó: dr. Riebl Antal

 

Szilveszter Lajos elmondja, hogy jártak Kiskunlacházán és ott meghallgatták elképzeléseiket a járási székhellyel kapcsolatosan, és kéri dr. Répás Józsefet, hogy ismertesse a jelenlévőkkel.

 

dr. Répás József  elmondja, hogy alkalmasnak érzik magukat a feladatra, hiszen azoknak a követelményeknek, amik egy járási székhellyel szemben fennállnak, álláspontja szerint  megfelelnek. Kitér arra is, hogy ha Délegyháza támogatná ebben a kérdésben, akkor lehetőséget látnának a Kiskunlacházát – Délegyházával összekötő út felújításában, illetve a Volán buszhálózattal való bővítésében. Részletesen ismerteti a járási székhellyel kapcsolatos elképzeléseit.

 

dr. Riebl Antalmegköszöni a tájékoztatást, és jelzi, hogy megfontolják az ajánlatot aszerint, hogy mely járási székhely szolgálná leginkább Délegyháza érdekeit.

               

2./ dr. Pataki Natasa állatmenhely céljából történő terület kijelölési kérelme– előadó: dr. Riebl Antal

 

Takácsné Váloczi Tünde ismerteti az összevont Bizottsági ülés álláspontját, miszerint a Bizottságok aggályosnak találják az Állatmenhelyhez szükséges szigorú szabályozási feltételeknek való megfelelést, valamint azt, hogy Délegyháza rendelkezik-e olyan területtel, melyet fel tud ajánlani ilyen célra.

 

dr. Riebl Antal elmondja, hogy a CSÖSZ ülésén szintén felvetődött ez a téma, oly módon, hogy egy nagyobb és közösen kialakított és fenntartott Állatmenhelyet alapítanának, így regionális szinten megoldva ezt a kérdést.

 

dr. Riebl Antal javasolja, hogy a képviselők vegyék figyelembe a Bizottságok javaslatát, majd szavazásra teszi fel a kérdést.

 

Képviselő-testületszavazott (7 fő), 7 igen szavazattal, tartózkodás és nem szavazat nélkül az alábbi határozatot hozta:

                              

291/2011.(VII.26.) számú képviselő-testületi határozat

Délegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete eldönti, hogydr. Pataki Natasa állatmenhely céljából történő terület kijelölési kérelmét nem támogatja, figyelemmel arra, hogy a szükséges hatósági előírások Önkormányzati szinten nem biztosítottak, egyben kezdeményezi, hogy a Csepel-Szigeti Önkormányzatok Társulásánál folyamatban lévő állatmenhely kialakítását szorgalmazza, és támogassa annak társulási költségvetésbe való beemelését a következő költségvetési évben.

Határidő:azonnal

Felelős:Képviselő-testület

 

3./ Balázs Gyula kérelme– előadó: dr. Riebl Antal

 

dr. Riebl Antal ismerteti az előzményeket, miszerint Balázs Gyula (Kowalsky) kérelmekkel fordult Délegyháza Község Önkormányzatához, mely szerint minden hét szerdán a Művelődési Ház kis tükrös termében Agni-jóga foglalkozásokat szeretne tartani. A foglalkozásokat a kívánt hőfok elérése érdekében két hősugárzó igénybevételével bonyolítaná le, ezért kéri, hogy a Képviselő-testület a bérleti díjat ennek figyelembe vételével határozza meg.

 

Takácsné Váloczi Tündeelmondja, hogy a Pénzügyi és Oktatási Bizottság is tárgyalta a kérdést, és számításokat végeztek arra vonatkozóan, hogy a két hősugárzó mennyivel növeli meg a Művelődési Ház villanyszámláját. Arra a következtetésre jutottak, hogy ez olyan csekély növekmény, hogy eltekintenének attól, és a terem használati díját 2.000.-Ft+áfa/ óra díjban, tehát a szokásos mértékben javasolja megállapítani.

 

dr. Molnár Zsuzsannamegjegyzi, hogy a szolgáltatás áfa-mentes, utánanézett közben.

 

dr. Riebl Antal javasolja, hogy a képviselők vegyék figyelembe a Bizottságok javaslatát, majd szavazásra teszi fel a kérdést.

 

Képviselő-testületszavazott (7 fő), 7 igen szavazattal, tartózkodás és nem szavazat nélkül az alábbi határozatot hozta:

292/2011.(VII.26.) számú képviselő-testületi határozat

Délegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete eldönti, hogy a Balázs Gyula kérelmének helyt ad, és az Agni-jóga foglalkozások idején, használhat hősugárzókat oly módon, hogy azért külön díjazást nem kell fizetnie. A terem bérleti díja az általános: 2.000.-Ft/óra bérleti díj.

Határidő:azonnal

 Felelős:Polgármester, jegyző

 

4./Az augusztus 20-i ünnepi rendezvény szervezésével kapcsolatos ügyek – előadó: dr. Riebl Antal

 

dr. Riebl Antal ismerteti az előterjesztést, miszerint a Délegyházi Faluszépítő Egyesület objektív okok miatt nem tudja vállalni az Augusztus 20-i rendezvény megszervezését és lebonyolítását. Felkértük a községünkben működő civil szervezeteket, hogy jelezzék Önkormányzatunknak, ha részt kívánnak venni a szervezésben, lebonyolításban. Baba- Mama Klub jelezte közreműködési szándékát valamint a Polgárőrség, Tűzoltó Egyesület, EDE, Óvoda Alapítvány, Faluszépítő Egyesület.

 

Jakus Lászlóné elmondja, hogy 2011. augusztus 2-án 17 órakor minden civil szervezettel egyeztetés kívánnak folytatni, és erről a következő testületi ülésen beszámol.

dr. Riebl Antal ismerteti azon civil szervezetek neveit, akik részt vállaltak a munkában, illetve megjegyzi, hogy  Jakus Lászlóné a felelőse az augusztus 20-i ünnepélynek az önkormányzat részéről. Valamint érdeklődéssel várja a javaslatokat és a kialakuló műsort.

 

5./  Pályázat kiírása közétkeztetésre (az óvoda felújítása idejére) – előadó: dr. Riebl Antal

 

dr. Riebl Antalismerteti,hogy a T-invest Kft. nem kíván szerződést kötni Délegyházával, ezzel mintegy 30 napos hátrányba kerültünk, hiszen 10 nap a leghamarabbi új eredményhirdetés. Javasolja, hogy a következő napirendi pont témájával együtt tárgyalják a kérdést, mert szorosan összefügg, hiszen az óvoda konyha üzemszünete alatt is biztosítani kell a gyermekek és a szociális étkezők élelmezését.

 

dr. Molnár Zsuzsannamegjegyzi, hogy a konyha augusztus 31-ig tudna így is főzni, vagyis a pályáztatási idő így 2011. szeptember 01 - 2011. december 15-re módosulhatna, ha remélhetőleg szeptember 1-jétől elkezdődnének a kivitelezési munkák.

 

Jakus Lászlónéfelháborodásának ad hangot, és javasolja, hogy a következő pályázatnál építsenek be olyan biztosítékokat, amik ugyan drágítják a pályázatot, de biztosítékul szolgálnak az ilyen történések ellen.

 

Szilveszter Lajosjelzi, hogy értékes idő esik ki, éppen, amikor jól lehetne dolgozni.

 

dr. Molnár Zsuzsanna kérdésre megjegyzi, hogy tájékozódik, hogy az eddigi pályázókat meg kell-e hívni.

 

dr. Riebl Antaljavasolja, hogy az eddig jelentkezők között írjanak ki egy versenytárgyalást, megjegyzi, hogy mi Délegyháza visszük vásárra a bőrünket, minden szempontból indifferens a közbeszerzési eljárás. Kéri, hogy a Képviselők tájékozódjanak, kiket tudnának meghívni a közbeszerzési eljárásra, és szerda 16 óráig jelezzék. Javaslata, és ahhoz kéri a Képviselők támogatását, hogy gyorsított közbeszerzési eljárás indítását támogassák, majd szavazásra teszi fel a kérdést.

 

Képviselő-testületszavazott (7 fő), 7 igen szavazattal, tartózkodás és nem szavazat nélkül az alábbi határozatot hozta:

293/2011.(VII.26.) számú képviselő-testületi határozat

Délegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete eldönti, hogy a Délegyházi Napsugár Óvoda tárgyában kiírt közbeszerzési eljárást a Kbt. 92. § c) pontja alapján eredménytelennek nyilvánítja, és új, hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárást ír ki.

Határidő:azonnal

Felelős:polgármester, jegyző

 

dr. Riebl Antal kéri a képviselők támogatását,  hogy a közétkeztetés biztosítására kiírandó pályázatot az elhangzott módosításokkal támogassák, majd szavazásra teszi fel a kérdést.

 

Képviselő-testületszavazott (7 fő), 7 igen szavazattal, tartózkodás és nem szavazat nélkül az alábbi határozatot hozta:

294/2011.(VII.26.) számú képviselő-testületi határozat

Délegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete eldönti, hogy a Délegyházi Napsugár Óvoda felújítási munkálatai idejére, tehát hozzávetőlegesen a 2011. szeptember 1- 2011. december 15. közötti időszakra a közétkeztetés biztosítására pályázatot ír ki.

Határidő:azonnal

Felelős:polgármester, jegyző

 

6./  Óvoda beruházás finanszírozása– előadó: dr. Riebl Antal

 

dr. Riebl Antal ismerteti, hogy az OTP Bank az átcsoportosított hitelünket nem folyósítja, így közvetlenül a Magyar Fejlesztési Bankhoz kell fordulnunk.

 

Takácsné Váloczi Tünde elmondja, hogy eddig úgy nézett ki, hogy a kivitelezési munkák 117 millió forintba fognak kerülni, ebből 92 millió forint, amit pályázattal támogatnak, 11 millió forintot pedig az OTP hitelből fedeznénk, így 14 millió forint hiányzott. Ezt ingatlan értékesítésből szeretnénk fedezni, de ez egy bizonytalan dolog, és ezért kereste meg az Önkormányzat a Magyar Fejlesztési Bankot, és ehhez szükséges a felhatalmazás.

 

dr. Riebl Antal kéri a képviselők támogatását, majd szavazásra teszi fel a kérdést.

 

Képviselő-testületszavazott (7 fő), 7 igen szavazattal, tartózkodás és nem szavazat nélkül az alábbi határozatot hozta:

295/2011.(VII.26.) számú képviselő-testületi határozat

Délegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete eldönti, hogy a Délegyházi Napsugár Óvoda felújítási munkálatainak finanszírozásához megkeresi az MFBMagyar Fejlesztési Bankot, hogy ajánlatot kérjen a finanszírozáshoz.

Határidő:azonnal

Felelős:polgármester, jegyző

 

7./Egyéb településfejlesztési és településüzemeltetési ügyek – előadó: dr. Riebl Antal

 

7.1. Rendőrségi megkeresés

 

Takácsné Váloczi Tünde ismerteti a rendőrség kérését.

 

dr. Riebl Antal jelzi, hogy a jó kapcsolat ápolása fontos,ezek után szavazásra teszi fel az előterjesztést.

 

Képviselő-testületszavazott (7 fő), 7 igen szavazattal, tartózkodás és nem szavazat nélkül az alábbi határozatot hozta:

296/2011.(VII.26.) számú képviselő-testületi határozat

Délegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete elhatározza, hogy a Ráckevei Rendőrkapitányság Dunavarsányi kirendeltségét támogatja, és használatra átad egy Epson AcuLaser M1200 mono típusú lasernyomtatót, amelynek ára 15.700.- Ft +Áfa

Határidő: azonnal

Felelős: Polgármester, Jegyző

 

7.2. Liget utcai ingatlanok

 

Takácsné Váloczi Tünde ismerteti az előterjesztést, miszerint, Délegyháza 669/19-23 hrsz-ú ingatlanok alatt húzódó csatorna és vízvezeték kiváltásának megvalósítása érdekében hivatalunk felvette a kapcsolatot egy tervezővel, akinek tervei alapján a kivitelezési munkálatok a DTV Zrt. szakmai felügyelete mellett elvégezhető. A beruházás megvalósításához szükséges anyagi forrásokat a Képviselő-testület jóváhagyásával az ezévi költségvetés terhére tervezzük megvalósítani. A megvalósításhoz – a tervezés és kivitelezés elvégzéséhez a Képviselő-testület hozzájárulása szükséges, valamint a Pénzügyi Bizottság 6.000.- forint+ áfa /m2 áron való értékesítést javasol a testület számára, mert így kb. 4 millió forint körüli bevétek realizálódnának. A költségeket az első értékesített ingatlan vételárából fedeznénk.

 

dr. Riebl Antal jelzi, hogy a DTV Kiss Judit tervezőt, és Rung József kivitelezőt javasolja a munkálatokra, majdszavazásra teszi fel a kérdést.

 

Képviselő-testületszavazott (7 fő), 7 igen szavazattal, tartózkodás és nem szavazat nélkül az alábbi határozatot hozta:

297/2011.(VII.26.) számú képviselő-testületi határozat

Délegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete elhatározza, hogy a Délegyháza 669/19-23 hrsz-ú ingatlanok alatt húzódó csatorna és vízvezeték kiváltásának kivitelezési munkálataihoz hozzájárul és az ehhez szükséges anyagi forrást az első eladott ingatlan árából fedezi, valamint megbízza Szilveszter Lajos alpolgármestert a kivitelezési munkák felügyeletével és koordinálásával.

Határidő: azonnal

Felelős: Polgármester, Jegyző

 

dr. Riebl Antal a Pénzügyi Bizottság javaslata alapján megfogalmazza a határozati javaslatot, majdszavazásra teszi fel a kérdést.

 

Képviselő-testületszavazott (7 fő), 7 igen szavazattal, tartózkodás és nem szavazat nélkül az alábbi határozatot hozta:

298/2011.(VII.26.) számú képviselő-testületi határozat

Délegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete elhatározza, hogy a Délegyháza 669/19-23 hrsz-ú ingatlanok értékesítési irányárát 6.000,- Ft + áfa /m2 árban határozza meg.

Határidő: azonnal

Felelős: Polgármester, Jegyző

 

7.3. Gizella telepi ingatlanok

 

Takácsné Váloczi Tünde ismerteti, hogy a Gizella telepnél kialakítandó ingatlan vételárát a Pénzügyi Bizottság 8.000,-Ft + áfa/m2 árban határozná meg a Bizottság, tekintettel arra, hogy a központhoz közel van, és közvetlen tóparti területekről van szó.

 

dr. Riebl Antal a Pénzügyi Bizottság javaslata alapján megfogalmazza a határozati javaslatot, majdszavazásra teszi fel a kérdést.

 

Képviselő-testületszavazott (7 fő), 7 igen szavazattal, tartózkodás és nem szavazat nélkül az alábbi határozatot hozta:

299/2011.(VII.26.) számú képviselő-testületi határozat

Délegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete elhatározza, hogy a Délegyháza 307/1 hrsz-ú ingatlanból kialakuló ingatlan értékesítési irányárát 8.000.- forint+ áfa /m2 árban határozza meg.

Határidő: azonnal

Felelős: Polgármester, Jegyző

 

7.4. Kocsis-féle telkek

 

Takácsné Váloczi Tünde ismerteti, hogy ezek a telkek az Óvoda Alapítvány tulajdonába kerültek Kocsis úr részéről, azzal a kikötéssel, hogy a befolyó vételárat az Óvoda felújításának finanszírozására  kell fordítani. A kialakítandó ingatlanok vételárát az Alapítvány a Pénzügyi Bizottsággal egyeztetve bruttó 3.000.-Ftm2 árban határozná meg, tekintettel arra, hogy a cél a viszonylag gyors értékesítés, a telkek nagy alapterülete miatt, valamint, hogy a gáz nem áll rendelkezésre.

 

dr. Riebl Antal a Pénzügyi Bizottság javaslata alapján megfogalmazza a határozati javaslatot, majdszavazásra teszi fel a kérdést.

 

Képviselő-testületszavazott (7 fő), 7 igen szavazattal, tartózkodás és nem szavazat nélkül az alábbi határozatot hozta:

300/2011.(VII.26.) számú képviselő-testületi határozat

Délegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete tudomásul veszi, hogy a DélegyháziNapköziotthonos Óvoda Alapítvány tulajdonába került1800/45,48,49,52,55,57-60,91,92 hrsz-ú ingatlanok értékesítési árát bruttó 3.000,-Ft/m2 árban határozza meg.

Határidő: azonnal

Felelős: Polgármester, Jegyző

 

Szilveszter Lajos jelzi, hogy Kocsis úr valaki telkére szemetet rakott le, melyről szeretné, ha beszélnének, illetve intézkedés történne az ügyben.

 

dr. Riebl Antal jelzi, hogy ismeri az ügyet, mert Kocsis úr is jelezte, kéri a jegyző asszonyt, hogy vizsgálják ki.

 

dr. Riebl Antalmegköszöni a munkát és a rendkívüli  nyílt ülést bezárja.

 

 

 

k.m.f.

 

 

     dr. Riebl Antal                                                                dr. Molnár Zsuzsanna

       polgármester                                                                    jegyző

 

 

                      Bednárik László                                                                Jakus Lászlóné

                      hitelesítő képviselő                                                        hitelesítő képviselő

 

SJ Sticky Any Module

Széchenyi Terv Plusz logó

Keresés

Bejelentkezés

A regisztrációval Ön elfogadja a regisztrált felhasználókra vonatkozó szabályokat, melyet a Fórum oldal, Szabályzat fülre klikkelve olvashat el.

Közadattár

ISO 14001

Környezetvédelem

Délegyháza környezetvédelmi programja

Copyright © 2013. All Rights Reserved.