Délegyháza

Önkormányzat

2011.07.14. jegyzőkönyv és határozatok

Tartalomjegyzék

Jegyzőkönyv

 

 

Készült:Délegyháza Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2011. július 14. napján 16,35 órakor a Polgármesteri Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli nyílt ülésén.

 

Jelen vannak a jelenléti ív szerint, távol van Bednárik László, Jakus Lászlóné, és Szilveszter Lajosképviselők.

 

Közben Bednárik László és Szilveszter Lajos képviselők megérkeztek.

 

dr. Riebl Antal köszönti a megjelenteket, majd megnyitja a rendkívüli ülést, megállapítja, hogy Képviselő-testület határozatképes hat fővel, Jakus Lászlóné képviselő hiányzik, a jegyzőkönyv hitelesítésére felkéri  Görbe István és Szilveszter Lajos   képviselőket, majd szavazásra teszi fel a kérdést.

 

Képviselő-testületszavazott (6 fő), 6 igen szavazattal, tartózkodás és nem szavazat nélkül az alábbi határozatot hozta:

272/2011. (VII.14.) számú képviselő-testületi határozat

Délegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete a 10/ 2011.(II. 16.) sz. Ör. 24. §. (3) bekezdése c) pontja alapján a jegyzőkönyv-hitelesítésére Görbe István és Szilveszter Lajosképviselőket jelöli ki.

Határidő:azonnal

Felelős:Képviselő-testület

 

dr. Riebl Antalismerteti a napirendi pontokat.

 

dr. Riebl Antal szavazásra teszi fel a napirendi pontok elfogadását, a leírtakhoz képest javasolja a sorrend olyan módon történő megváltoztatását, hogy a 946. hrsz-ú ingatlan telek alakítási ügyét vegyék előre.

 

Képviselő-testületszavazott (6 fő), 6 igen szavazattal, tartózkodás és nem szavazat nélkül az alábbi határozatot hozta:

273/2011. (VII.14.) számú képviselő-testületi határozat

Önkormányzat Képviselő-testülete a nyílt ülés napirendi pontjának megtárgyalását elfogadja az alábbiak szerint:

1./946 hrsz-ú ingatlan telekalakítási ügye

2./Óvoda pályázat ügye – közbeszerzési eljárás bírálata

3./Óvoda beruházás és Víziközmű kezesség hitelfelvételi ügye

4./Juhász Péter területvásárlási ügye          

5./Kocsis László ajándékozási szerződésének ügye

6./Rendeletek módosítása

7./Tűzoltó Egyesület támogatási kérelme

8./Tavirózsa Kemping bérleti szerződésének kiegészítése

Határidő:azonnal

Felelős:Képviselő-testület

 

1./ 946 hrsz-ú ingatlan telekalakítási ügye– előadó: dr. Riebl Antal

 

dr. Riebl Antalelmondja, hogy helyszíni bejárást követően – ideális telekalakítási helyszínként jelölte meg az önkormányzat tulajdonában lévő, Délegyháza 946 hrsz-ú, 2857 m2 térmértékű, kivett közterület megjelölésű ingatlant, mely ingatlan az évek során parti növekménnyel bővült. Természetesen hivatalunk felvette a kapcsolatot a Délegyházi Horgász Sportegyesület képviselőjével is, hogy a terület hasznosításával kapcsolatos észrevételeit – mivel az ingatlan jelen állapotában frekventált horgászhely - a felelős döntés érdekében a testület figyelembe kívánja venni. A parti növekmény felmérését földmérő segítségével hivatalunk elkészíttette, így tényleges képet kaphatunk az ingatlan nagyságáról, valamint az ott kialakítható építési telkek nagyságáról. Jelen Képviselő-testületi ülésen az ingatlan-nyilvántartásban jelenleg kivett közterületként szereplő 946 hrsz-ú ingatlant kell beépítetlen területté minősíteni, valamint a földmérő által felvázolt telekalakításhoz kell hozzájárulni. 

 

Bednárik László kérdése az, ha az ingatlant értékesítik, akkor a gyalogos és a kerékpáros forgalmat ez hogyan fogja érinteni.

 

dr. Riebl Antal válasza, hogy az út nem fog csökkenni.

 

Szilveszter Lajos kérdése arra vonatkozik, hogy hogyan fogják a tó tisztítását megoldani így?

 

dr. Riebl Antal ez a rész alkalmas rá minden szempontból.

 

Leéb Ibolyamegjegyzi, hogy a területet immár hat éve Ő gondozza, és ennek hatására válik forgalomképessé.

 

dr. Riebl Antal megjegyzi, hogy ez tagadhatatlan. Elmondja, hogy az Ibolya által létesített játszótér szinte teljes egészében megmarad, egy egészen jelentéktelen részt érint a telekalakítás.

 

Takácsné Váloczi Tünde ismerteti, a Pénzügyi Bizottság álláspontját, aki a javaslatot megtárgyalta és elfogadásra javasolja, a Bizottság még javasolja, hogy a telkeket nettó 15.000.-Ft/m2 áron értékesítse az Önkormányzat.

 

Urbán Tamás a Horgász Egyesület képviselője elmondja, hogy nem értenek egyet a döntéssel, de elfogadják azt. Egyben jelzi, hogy két akadálymentesített stégük van a területen, és annak áthelyezését kérik az Önkormányzattól. Véleménye szerint a lakosság részéről tiltakozás várható a témában, valamint felhívta a figyelmet arra, hogy a nád gondozása környezetvédelmi feladat.

 

dr. Riebl Antal álláspontja az, hogy ez a tulajdonosokat fogja érinteni.

 

Leéb Ibolya kérdése a közműfejlesztést figyelembe vették-e?

 

dr. Riebl Antal a közmű kiépítése nem jelent megoldhatatlan problémát, mert kb. 100 méterre, van csatlakozási lehetőség. A kiépítés finanszírozása pedig az első telek eladásából fog történni.

 

dr. Riebl Antal lezárja a vitát, és kéri, hogy aki támogatja az első indítványt, az ingatlan átminősítésére, az szavazzon. 

 

Képviselő-testületszavazott (6 fő), 5 igen szavazattal, 1 tartózkodással (Bednárik László) és nem szavazat nélkül az alábbi határozatot hozta:

 

274/2011. (VII.14.) számú képviselő-testületi határozat

Délegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete a tulajdonában lévő, Délegyháza 946 hrsz-ú, 2857 m2 térmértékű, kivett közterület megjelölésű ingatlanát át kívánja minősíteni kivett beépítetlen területté, mely döntés meghozatalára a földhivatali átvezetés miatt van szükség. Délegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete felkéri hivatalát, hogy a határozatot az ingatlan-nyilvántartási kérelemmel együtt a földhivatalhoz benyújtsa.

Határidő:azonnal

Felelős:polgármester, jegyző

 

dr. Riebl Antal  kéri, hogy aki támogatja a második indítványt, a telkek kialakításáról, az szavazzon. 

 

Képviselő-testületszavazott (6 fő), 5 igen szavazattal, tartózkodás nélkül, és 1 nem szavazattal (Bednárik László) az alábbi határozatot hozta:

 

275/2011. (VII.14.) számú képviselő-testületi határozat

Délegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete hozzájárul ahhoz, hogy a tulajdonában lévő 946 hrsz-ú, 2857 m2 térmértékű ingatlanból építési telkek kerüljenek kialakításra. a mellékelt vázrajz alapján. A Képviselő-testület felkéri hivatalát, hogy a telekalakítási eljáráshoz szükséges intézkedéseket megtegye, valamint felhatalmazza dr. Riebl Antal polgármestert, hogy a telekalakításhoz szükséges dokumentumokat aláírja. A telekalakítási eljárás költséget Délegyháza Község Önkormányzat a várható ingatlanértékesítés bevételek terhére kívánja teljesíteni. Délegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete a fentiek alapján kialakult telkek vételárát nettó 15.000.-. Ft/m2 + ÁFA összegben határozza meg. A közművek kialakítási költségét az Önkormányzat viseli, amelyek kialakítását az első eladott ingatlan árából fedezi.

Határidő:záradékolt vázrajz elkészítését követően azonnal

Felelős:polgármester, jegyző

               

2./ Óvoda pályázat ügye – közbeszerzési eljárás bírálata– előadó: dr. Riebl Antal

 

Takácsné Váloczi Tünde ismerteti az Óvoda pályázat ügyében  kiírt közbeszerzési eljárásra 5 pályázat érkezett, melyek közül a bíráló bizottság a legkedvezőbb ajánlatot tevő T-Invest '91 Kft. ajánlatát javasolja elfogadásra, mivel az összes pályázó közül ez a cég nyújtotta minden vonatkozásban a legkedvezőbb ajánlatot, és a referencia munkái közül Szigethalmon érdeklődtek, ahol nagyon meg voltak elégedve a munkájukkal.

 

dr. Riebl Antal elmondja, hogy azért is fontos, hogy ilyen kedvező aT-Invest '91 Kft. ajánlata, mert az elnyert 92,5 millió forint  az építkezésre és kerekítve 11 millió áll rendelkezésünkre, mert az OTP nem adja azt a 17 millió forintot ami a Mária-házból átcsoportosítottunk volna, ennek indoka, hogy letelt a rendelkezésre állási idő, részben pedig a kormányzati politika, ezért a hiányzó összeget magunknak  kell előteremteni.

 

Szilveszter Lajoskéri, hogy a lakosság erről kapjon tájékoztatást az újságban.

 

dr. Riebl Antal az előzetes megbeszélések szerint felkéri Szilveszter Lajost, hogy koordinálja az óvoda átköltöztetési munkálatait.

 

dr. Riebl Antal lezárja a vitát, és kéri, hogy aki támogatja, hogy az öt pályázatot hirdessék ki érvényesnek, az szavazzon.

 

Képviselő-testületszavazott (6 fő), 6 igen szavazattal, tartózkodás és nem szavazat nélkül az alábbi határozatot hozta:

276/2011. (VII.14.) számú képviselő-testületi határozat

Délegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Építési Szerződés: „A délegyházi Napköziotthonos Óvoda komplex fejlesztése (azonosító szám: KMOP-4.6.1./B-09-2010-0001) tárgyú közbeszerzési eljárásban az alábbi döntést hozza:

  1. Délegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete eldönti, hogy a T-Invest '91 Kft. ajánlattevő ajánlatát érvényessé nyilvánítja, tekintettel arra, hogy az ajánlat megfelel az ajánlattételi felhívásban, a dokumentációban és a jogszabályokban meghatározott feltételeknek és követelményeknek.
  2. Délegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete eldönti, hogy a Halastó Camping Kft. ajánlattevő ajánlatát érvényessé nyilvánítja, tekintettel arra, hogy az ajánlat megfelel az ajánlattételi felhívásban, a dokumentációban és a jogszabályokban meghatározott feltételeknek és követelményeknek.
  3. Délegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete eldönti, hogy a Vortex Építő Építőipari és Generálkivitelező Kft. ajánlattevő ajánlatát érvényessé nyilvánítja, tekintettel arra, hogy az ajánlat megfelel az ajánlattételi felhívásban, a dokumentációban és a jogszabályokban meghatározott feltételeknek és követelményeknek.
  4. Délegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete eldönti, hogy a Kinamé Kft. ajánlattevő ajánlatát érvényessé nyilvánítja, tekintettel arra, hogy az ajánlat megfelel az ajánlattételi felhívásban, a dokumentációban és a jogszabályokban meghatározott feltételeknek és követelményeknek.
  5. Délegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete eldönti, hogy a Adeptus-H Zrt. ajánlattevő ajánlatát érvényessé nyilvánítja, tekintettel arra, hogy az ajánlat megfelel az ajánlattételi felhívásban, a dokumentációban és a jogszabályokban meghatározott feltételeknek és követelményeknek.  

Határidő:azonnal

Felelős:Képviselő-testület


dr. Riebl Antal kéri, hogy aki támogatja, hogy a T-Invest '91 Kft.-t hirdessék ki  győztes pályázatnak,az szavazzon.

 

Képviselő-testületszavazott (6 fő), 6 igen szavazattal, tartózkodás és nem szavazat nélkül az alábbi határozatot hozta:


277/2011. (VII.14.) számú képviselő-testületi határozat

Délegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Építési Szerződés: „A délegyházi Napköziotthonos Óvoda komplex fejlesztése (azonosító szám: KMOP-4.6.1./B-09-2010-0001) tárgyú közbeszerzési eljárásban az alábbi döntést hozza:

Délegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete eldönti, a közbeszerzési eljárást érvényessé nyilvánítja és a T-Invest '91 Kft. ajánlattevőt hirdeti ki a közbeszerzési eljárás nyertes ajánlattevőjének, tekintettel arra, hogy a Kbt. 91. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevő az ajánlatkérő részére az ajánlattételi felhívásban és a dokumentációban meghatározott feltételek alapján, valamint a Kbt. 57. § (2) bekezdés b) pontjában meghatározott, az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztása bírálati szempont szerint a legkedvezőbb érvényes ajánlatot tette.

Határidő:azonnal

Felelős:Képviselő-testület

 

 

3./ Óvoda beruházás és Víziközmű kezesség hitelfelvételi ügye– előadó: dr. Riebl Antal

 

dr. Riebl Antal ismerteti az előzményeket, elmondja, hogy az OTP több beruházást nem fogja hitellel támogatni. Ismerteti az Önkormányzat folyamatban lévő és meglévő hiteleit. Elmondja, hogy még takarékosabb gazdálkodásra van szükség ahhoz, hogy a már elhatározott beruházások megvalósuljanak. Tehát az Óvoda beruházáshoz szükséges 10 millió forint lehívásáról kell dönteni.

 

Leéb Ibolyafelhívja a figyelmet arra, hogy ahhoz, hogy az Önkormányzat telkeket tudjon értékesíteni és így saját bevételhez tudjon jutni, alkuképesnek kell lennie, hogy a vevő ajánlatára azonnal tudjon reagálni. Pl.: ki lehetne karózni a Liget utcai ingatlanokat.

 

dr. Riebl Antal elmondja, hogy a Víziközmű Társulat kezességvállalása ügyében teljesen más ahelyzet. Ebben az ügyben most nem várható döntés, mert a Víziközmű Társulat teljesen más adatokat tud, mint a Fundamenta és a Raiffeisen Bank. Kezdeményezett egy négyes egyeztetést, de a Bank véleménye az, hogy akkor van értelme az egyeztetésnek, ha látjuk a végét. Ezt pedig nem tudjuk, mert az Önkormányzat kezében nincsenek adatok.

 

dr. Molnár Zsuzsannamegjegyzi, hogy azt a tájékoztatást kapta, hogy másfél-két hét múlva. 

 

dr. Riebl Antal folytatja, miszerint augusztus 15-én lejár a szerződésünk, akkor mindenképpen forrást kell találni, hogy a kezesség vállalásunkból adódó költségeket teljesíteni tudjuk, de összegszerűségében ez még nem ismert.

 

Takácsné Váloczi Tündeelmondja, hogy a Pénzügyi Bizottság támogatja az előterjesztést.

 

dr. Molnár Zsuzsannamegjegyzi, hogy a Könyvvizsgáló úr is támogatja a hitelfelvételt, és jelzi még, hogy amint megkezdődik a beruházás, azonnal hívják le az összeget, ami december 31. napjáig áll rendelkezésre.

 

Képviselő-testületszavazott (6 fő), 6 igen szavazattal, tartózkodás és nem szavazat nélkül az alábbi határozatot hozta:

278/2011. (VII.14.) számú képviselő-testületi határozat

Délegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete eldönti, hogy a folyamatban lévő Óvoda beruházáshoz 10,9 millió forint beruházási hitelt igénybe veszi és lehívja a folyószámlát vezető OTP Banktól.

Határidő:azonnal

Felelős:Polgármester, jegyző

 

4./Juhász Péter területvásárlási ügye– előadó: dr. Riebl Antal

 

dr. Riebl Antal ismerteti az előterjesztést, miszerintJuhász Péter és felesége 2011. június 9. napján érkezett kérelmében az 1/2 - ½ arányú tulajdonukban lévő Délegyháza 782 hrsz-ú (természetben: 2337 Délegyháza, Óbudai telep 63. számú) ingatlanjukat szeretnék megnagyobbítani oly módon, hogy megvásárolnák az önkormányzat tulajdonában lévő, Délegyháza 800 hrsz-ú ingatlan egy részét (kb. 103 m2–t). Délegyháza Község Önkormányzat Polgármestere korábban már jelezte, hogy a területet akár telek-kiegészítés jogcímen, akár önálló építési telkeket kialakítva is lehetne értékesíteni. Ennek első lépése, hogy a területet át kell minősíteni kivett közterület megjelölésről kivett beépítetlen megjelölésűre. Juhász úr egyedi esetében a terület vételárát is meg kell határozni. Valamint elmondja, hogy bejáráson megtekintette a helyet és azt javasolja, hogy a Délegyháza 800 hrsz-ú ingatlan  értékesítését  ne tárgyalják, mert ott a szomszédokat is meg kell hallgatni.

 

Szilveszter Lajos 17,20-kor elhagyja a termet.

 

Juhász Péter elmondja, hogy Ő beszélt a szomszédjaival és Ők hozzájárulnak a telek kiegészítéshez. Hiszen Ő vállalja, hogy bejárási lehetőséget biztosít számukra.

dr. Riebl Antal javasolja, hogy ebben az esetben most az átminősítésről szülessen döntés és a következő testületi ülés tárgyalja a kérést, ha a szomszédok írásos engedélye a rendelkezésre áll.

Juhász Péter elfogadja a javaslatot.

 

dr. Riebl Antal lezárja a vitát, és kéri, hogy aki támogatja az indítványt, az  szavazzon.

 

Képviselő-testületszavazott (5 fő), 5 igen szavazattal, tartózkodás és nem szavazat nélkül az alábbi határozatot hozta:

279/2011. (VII.14.) számú képviselő-testületi határozat

Délegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete a tulajdonában lévő, Délegyháza 800 hrsz-ú, 7742 m2 térmértékű, kivett közterület megjelölésű ingatlanát át kívánja minősíteni kivett beépítetlen területté, mely döntés meghozatalára a földhivatali átvezetés miatt van szükség. Délegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete felkéri hivatalát, hogy a határozatot az ingatlan-nyilvántartási kérelemmel együtt a földhivatalhoz benyújtsa.

Határidő:azonnal

Felelős:polgármester, jegyző

 

5./Kocsis László ajándékozási szerződésének ügye– előadó: dr. Riebl Antal

 

dr. Riebl Antalismerteti az előterjesztést, miszerint Délegyháza Község Önkormányzat felé Kocsis László (mint a Bányász sori ú.n. 80 telkes beruházás kivitelezője) jelezte, hogy a korábbi településrendezési szerződésében vállalt 11 db összközműves telek (+ 3 út) térítésmentes átadását oly módon kívánja teljesíteni, hogy abból a jelenleg folyamatban lévő óvoda beruházást kívánja támogatni. Ennek megfelelően önkormányzatunk megvizsgálta annak lehetőségét, hogy Kocsis úr fenti kérését miként teljesítheti. Megoldásként a Délegyházi Napköziotthonos Óvoda Alapítvány kínálkozott, mely alapítvánnyal mind Kocsis Úr, mind pedig az önkormányzat megkötötte a megállapodást, melyben a fenti problémák orvoslásra kerültek. Az OTP-vel folyamatban lévő tárgyalások során felmerült, hogy a likviditási nehézségek leküzdése érdekében az Alapítvány közvetlenül az OTP-hez tudja befizetni a befolyó vételárat, így biztosított a hitel fedezete, illetve a hitel következmények nélküli előtörlesztése. A településrendezési szerződést is módosítottuk és az önkormányzat által kijelölt közhasznú szervezetnek ajándékozza Kocsis úr az ingatlanokat (11 db.).  Az utak tekintetében azonban külön megállapodásra volt szükséges, melyben Kocsis úr átadja önkormányzatunknak az utakat.

 

Takácsné Váloczi Tünde elmondja, hogy a Pénzügyi Bizottság támogatja az indítványt, mert így az Óvoda Alapítvány a hitel törlesztésére és az óvoda építési költségeinek fizetésére tudja fordítani az adományt. Az Önkormányzat és az Alapítvány közti megállapodásban rögzítésre került, miszerint az Alapítvány csak ezen célra fordíthatja az adományt. Így lehetőség van a hitel előtörlesztésére is, hiszen a vételárból az Alapítvány közvetlenül a bank felé fizetheti meg a hitelt.

 

dr. Riebl Antal megkérdezi Takácsné Váloczi Tündét, hogy tud-e elfogulatlan döntést hozni az ügyben?

 

Takácsné Váloczi Tünde válasza igenlő.

 

dr. Riebl Antal ezek után szavazásra teszi fel az előterjesztést.

 

Képviselő-testületszavazott (5 fő), 5 igen szavazattal, tartózkodás és nem szavazat nélkül az alábbi határozatot hozta:

280/2011. (VII.14.) számú képviselő-testületi határozat

Délegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta Kocsis László kérelmét, melynek megfelelően hozzájárul ahhoz, hogy a korábban megkötött településrendezési szerződésben foglalt telkek átadása a Délegyházi Napköziotthonos Óvoda Alapítvány részére történjen azzal a feltétellel, hogy az Alapítvány a telkek értékesítéséből származó bevételt kizárólag az óvoda beruházással kapcsolatos költségekre fordíthatja. Délegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete a szükséges településrendezési szerződés módosítását, a beruházás során kialakított utak térítésmentes önkormányzati tulajdonba adásáról szóló szerződést, valamint Délegyháza Község Önkormányzat és a Délegyházi Napköziotthonos Óvoda Alapítvány között létrejött megállapodást Kocsis László kérelmének megfelelően jóváhagyja, Kocsis úr és az önkormányzat közötti jogügyletet ezáltal lezártnak és teljesítettnek ismeri el.

Határidő:azonnal

Felelős:polgármester, jegyző

 

6./Rendeletek módosítása– előadó: dr. Riebl Antal

 

Takácsné Váloczi Tünde ismerteti, hogy a rendeletek felülvizsgálatára, azért van szükség, mert az Alpolgármester úr kérésére közterület használat szabályairól szólórendelet a plakátok kiragasztása és eltávolítása okán kerülne módosításra. A szabályozás a választási plakátokat nem érinti, mert azt egy felettes jogszabály szabályozza. A rendeletekben a helyszíni bírságok nem voltak szabályozva az állattartás helyi rendjéről szóló, avar és kerti hulladék égetéséről szóló, a szilárd hulladék elhelyezéséről szóló, járművek közlekedésének önkormányzati tulajdonú utakon történő súlykorlátozásáról, a behajtási engedélyek kiadásának és felhasználásának rendjéről szóló rendeletekben a bírságok díja 3.000-20.000.- forintig terjedő helyszíni bírság lenne. Valamint az avar és kerti hulladék égetéséről szóló rendelet előző módosításkor kimaradt a szabálysértési bírság módosítása 30.000.- forintról, 50.000.- forintig. A helyszíni bírságokat a településőr, illetve a jegyző által felhatalmazott önkormányzati dolgozó is foganatosíthatja.

 

Leéb Ibolya javasolja, hogy a lakosság széles körét ismertessék meg a változással, újság, honlap, stb.

 

dr. Riebl Antal  szavazásra teszi fel a kérdéstközterület használat szabályairól szóló rendelet módosítására.

 

Képviselő-testületszavazott (5 fő), 5 igen egyhangú szavazattal, tartózkodás és nem szavazat nélkül az alábbi rendeletet alkotta:

 

DÉLEGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

Képviselő-testületének

…../2011. (VII…...) önkormányzati rendelete

a

közterület használat szabályairól szóló

15/2008. (VI.17.) önkormányzati rendelet módosításáról

a rendelet elfogadásra került 2011. július 14-én, kihirdetve 25/2011.(VII.19.) számon 2011. 07.19-én.)

 

dr. Riebl Antal  szavazásra teszi fel a kérdéstjárművek közlekedésének önkormányzati tulajdonú utakon történő súlykorlátozásáról, a behajtási engedélyek kiadásának és felhasználásának rendjének módosítására.

 

Képviselő-testületszavazott (5 fő), 5 igen egyhangú szavazattal, tartózkodás és nem szavazat nélkül az alábbi rendeletet alkotta:

 

DÉLEGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

Képviselő-testületének

…../2011. (VII…...) önkormányzati rendelete

a

 járművek közlekedésének önkormányzati tulajdonú utakon történő súlykorlátozásáról, a behajtási engedélyek kiadásának és felhasználásának rendjéről szóló

23/2009. (VIII.19.) önkormányzati rendelet módosításáról

a rendelet elfogadásra került 2011. július 14-én, kihirdetve 26/2011.(VII.19.) számon 2011. 07.19-én.)

 

dr. Riebl Antal  szavazásra teszi fel a kérdést, hogy aki egyetért a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatásról és annak kötelező igénybevételéről, valamint az ehhez kapcsolódó köztisztaságról szóló rendelet módosításával, az szavazzon.

 

Képviselő-testületszavazott (5 fő), 5 igen egyhangú szavazattal, tartózkodás és nem szavazat nélkül az alábbi rendeletet alkotta:

 

DÉLEGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

Képviselő-testületének

……./2011. (VII…...) önkormányzati rendelete

a

Képviselő-testület

a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatásról és annak kötelező igénybevételéről, valamint az ehhez kapcsolódó köztisztaságról szóló

29/2007. (XII.17.) önkormányzati rendelet módosításáról

a rendelet elfogadásra került 2011. július 14-én, kihirdetve 27/2011.(VII.19.) számon 2011. 07.19-én.)

 

dr. Riebl Antal  szavazásra teszi fel a kérdést, hogy aki egyetért az állattartás helyi rendjéről szóló rendelet módosításával, az szavazzon.

 

Képviselő-testületszavazott (5 fő), 5 igen egyhangú szavazattal, tartózkodás és nem szavazat nélkül az alábbi rendeletet alkotta:

 

DÉLEGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

Képviselő-testületének

……./2011. (VII…...) önkormányzati rendelete

az

 állattartás helyi rendjéről szóló

 18/2003. (XII.1.) önkormányzati rendelet módosításáról

a rendelet elfogadásra került 2011. július 14-én, kihirdetve 28/2011.(VII.19.) számon 2011. 07.19-én.)

 

dr. Riebl Antal  szavazásra teszi fel a kérdést, hogy aki egyetért az avar és kerti hulladék égetéséről szólórendelet módosításával, az szavazzon.

 

Képviselő-testületszavazott (5 fő), 5 igen egyhangú szavazattal, tartózkodás és nem szavazat nélkül az alábbi rendeletet alkotta:

 

DÉLEGYHÁZA  KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

Képviselő-testületének

…./2011. (VII…...) önkormányzati rendelete

az

avar és kerti hulladék égetéséről szóló

18/2009(VI.23.) önkormányzati rendelet módosításáról

a rendelet elfogadásra került 2011. július 14-én, kihirdetve 29/2011.(VII.19.) számon 2011. 07.19-én.)

 

7./ Tűzoltó Egyesület támogatási kérelme– előadó: dr. Riebl Antal

 

Takácsné Váloczi Tünde ismerteti az előterjesztést, melyet a Pénzügyi Bizottság tárgyalt, miszerint a Délegyházi Önkéntes Tűzoltó Egyesüket a mellékelt kérelemmel fordult Délegyháza Község Önkormányzatához, melyben támogatást kérnek a tűzoltó autóba beépítendő víztartály kivitelezéséhez. Az Önkormányzat jelenlegi pénzügyi helyzete legfeljebb 35.000,- Ft összegű támogatást tesz lehetővé, és így javasolja támogatásukat. Emlékeztet rá, hogy az idén az autó forgalomba helyezését, és biztosítását már kifizette az Önkormányzat.

 

dr. Riebl Antal ezek után szavazásra teszi fel az előterjesztést.

 

Képviselő-testületszavazott (5 fő), 5 igen szavazattal, tartózkodás és nem szavazat nélkül az alábbi határozatot hozta:

281/2011. (VII.14.) számú képviselő-testületi határozat      

Délegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. évre 35.000,- Ft összegű vissza nem térítendő támogatásban részesíti a Délegyházi Önkéntes Tűzoltó Egyesületet.

Határidő: azonnal

Felelős: Polgármester, Jegyző

 

8./Tavirózsa Kemping bérleti szerződésének kiegészítése– előadó: dr. Riebl Antal

 

Takácsné Váloczi Tünde ismerteti az előterjesztést – melyet a Pénzügyi Bizottság tárgyalt –, miszerint a Tavirózsa Kemping Kft. és az Önkormányzat 2010. december 9. napján megállapodást kötött, melyben a Bérlő vállalta, hogy a bérlemény előtti partszakaszon természetes fürdőhelyet (strandot) üzemeltet saját költségén. A Képviselő-testület határozati formába foglalt engedélyével, és a vonatkozó jogszabályok betartása mellett, és a partszakaszon saját költségére díjmentes kempingező helyet biztosít a Hunyadi János Általános Iskola diákjai számára. Bérlő vállalta továbbá, hogy a Hunyadi János Általános Iskola részére használatra átadott 2 felépítmény (9. és 10. számú faház) felújítását saját költségére elvégzi. Felek úgy állapodtak meg, hogy amennyiben a faházak felújítása tárgyában Bérbeadó által kért adóhatósági állásfoglalás megérkezik, Bérlő fenti vállalásaival kiegészítik a bérleti szerződést. A strand kialakítása Bérlő költségén megtörtént, a fürdőhelyet és a fürdővizet az ÁNTSZ engedélyezte, a kempingező hely kialakítása megtörtént, a faházak felújítása jelenleg is folyamatban van. Tekintettel arra, hogy a bérleti szerződés fenti kiegészítésének feltételei fennállnak, a bérleti szerződés-módosítás megkötésére sor került, mely tekintetében kérjük a Tisztelt Képviselő-testület jóváhagyását. E szerződés-módosítás a Bérbeadó számára nem jár sem kiadással, sem bevételcsökkenéssel.

 

dr. Molnár Zsuzsannajelzi, hogy eddig a külön megállapodás önkéntes vállalás volt, a NAV-tól kapott állásfoglalás után kerül sor a szerződés módosítására.

 

dr. Riebl Antal szavazásra teszi fel az előterjesztést.

 

Képviselő-testületszavazott (5 fő), 5 igen szavazattal, tartózkodás és nem szavazat nélkül az alábbi határozatot hozta:

282/2011. (VII.14.) számú képviselő-testületi határozat:

Délegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Tavirózsa Kemping Kft-vel a tavirózsa Kemping bérlete tárgyában 2010, április 29-én megkötött bérleti szerződés módosítását jóváhagyja, mely módosítás szerint a Bérleti Szerződés az alábbi 11/A. ponttal egészül ki:

„11/A. Bérlő vállalja, hogy a Hunyadi János Általános Iskola részére használatra átadott 2 felépítmény (9. és 10. számú faház) felújítását saját költségére elvégzi.

Bérlő vállalja továbbá, hogy a bérlemény előtti partszakaszon saját költségére strandot (természetes fürdőhelyet) üzemeltet a bérbeadó képviselő-testületének határozati formába foglalt engedélyével és a vonatkozó jogszabályok betartása mellett, és a partszakaszon saját költségére díjmentes kempingező helyet biztosít a Hunyadi János Általános Iskola diákjai számára.

Felek rögzítik, hogy Bérlő a strand (természetes fürdőhely) üzemeltetésére a szükséges engedélyeket beszerezte, azokkal rendelkezik.”

Határidő:azonnal

Felelős:polgármester, jegyző

 

dr. Riebl Antal észrevételezi, hogySzilveszter Lajos, aki jegyzőkönyv hitelesítő, már jó ideje nem vesz részt a közös munkában, így feladatának nem tud eleget tenni, így indítványozza, hogy azokban a napirendi pontokban ahol az Alpolgármester nem vett részt, Tóth Mihályné személyében válasszanak új hitelesítőt.

 

Képviselő-testületszavazott (5 fő), 5 igen szavazattal, tartózkodás és nem szavazat nélkül az alábbi határozatot hozta:

283/2011. (VII.14.) számú képviselő-testületi határozat

Délegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete a 10/ 2011.(II. 16.) sz. Ör. 24. §. (3) bekezdése c) pontja alapján a jegyzőkönyv-hitelesítésére azokban a napirendi pontokban ahol az Alpolgármester nem vett részt, Tóth Mihályné képviselőt jelöli ki.

Határidő:azonnal

Felelős:Képviselő-testület

 

dr. Riebl Antalmegköszöni a munkát és a rendkívüli  nyílt ülést bezárja.

 

k.m.f.

 

 

     dr. Riebl Antal                                                                        dr. Molnár Zsuzsanna

       polgármester                                                                              jegyző

 

 

                                       Görbe István                                                                 Szilveszter Lajos

                                  hitelesítő képviselő                                                        hitelesítő képviselő

Tóth Mihályné

hitelesítő képviselő

SJ Sticky Any Module

Széchenyi Terv Plusz logó

Keresés

Bejelentkezés

A regisztrációval Ön elfogadja a regisztrált felhasználókra vonatkozó szabályokat, melyet a Fórum oldal, Szabályzat fülre klikkelve olvashat el.

Közadattár

ISO 14001

Környezetvédelem

Délegyháza környezetvédelmi programja

Copyright © 2013. All Rights Reserved.